2015. június 28., vasárnap

Koppenhágai epres-halom

Barátnőmmel úgy határoztunk, a nem olcsó skandináv városok látogatásakor a kaján fogunk spórolni. Az otthonról vitt zabpelyhes kekszet kiegészítettük az előző nap Malmöben vásárolt akciós gözlemével (12-15 óra között minden menü féláron volt) reggelire, majd útnak indultunk. Délután négy óra tájékán egy cukrászda-pékség kirakatában láttuk meg az epres-halmot. Csorgott a nyálunk, az árát nem néztük, s egy ültő helyünkben rögtön befaltuk. (Persze ketten egyet!)
Itthon, jó szokás szerint megpróbáltam reprodukálni,(már kétszer elkészítettem) most megosztom a receptet, s elárulom a titkokat, ami nem látszik!

 
Először is kell hozzá egy pite-sütőforma, (TESCO-ban 1290 Ft) amihez az omlós tészta receptje a következő:
20 dkg liszt
13,5 dkg vaj
1 tojás
1 evőkanál cukor
esetleg 1 citrom reszelt héja
csipetnyi só

Mivel omlós tészta, ami a hideget szereti, a hozzávalókat késes mixergépbe teszem, s nagyjából összedolgozom. A gépből kivéve gyorsan átgyúrom és folpackban 1 órára pihenni teszem a hűtőbe.
Majd kinyújtom és szépen kibélelem vele a formát, sütőpapírt teszek a tetejére és lencsével vagy sütőgyönggyel beborítom, hogy ne púposodjon fel. 15-20 perc alatt aranybarnára sütöm (180 fokon), az utolsó öt percben már gyöngyök nélkül.
 A pite további kellékei:
20 dkg-os marcipán massza
2 zacskó vaniliás pudingpor
2 dl tej
3-4 evőkanál cukor
1db  25 dkg-os mascarpone
1 db 200 ml tejszín (lehet növényi is pl. HuLaLa)
10 dkg 70%-os étcsoki
kb. 50 dkg eper
1 Oetker tortazselé
egy marék mandulaforgács
 
Közben kinyújtom a marcipánmasszát akkorára, mint a torta alja. Ezt még a meleg tészta aljára illesztem a széleit szépen elegyengetve. Amíg hűl a tészta, elkészítem a "halmot", ami nem más, mint tejszínes krémes krém. A 2 zacskó vaníliás pudingport felfőzöm a tejjel, a cukorral és plusz vaníliaeszenciával s még melegen a robotgéppel kihabosított mascarponéhoz keverem. Az étcsokit gőz fölött megolvasztom és a kihűlt tortaformából kivett pite fodros szélét, kívül-belül ecsettel bekenem, ha marad a marcipán tetejére is teszek, hűtőben hagyom dermedni.
 
A mascarponés pudingot újból habosítani kezdem apránként hozzáöntve, felverve a tejszínt. A így elkészült krémet a piteforma közepére halmozom. A megmosott. lecsepegtetett epret félbevágom és a massza tetejére rakom szépen sorba. A tortazseléből főzött aszpikkal gyorsan bevonom a gyümölcsök tetejét, meg hintem a mandulaforgáccsal, és egy éjszakát hagyom a hűtőben, hogy az ízek összeérjenek. Macerás az elkészítés, de nagyon finom!


1 megjegyzés:

  1. ezt most elkészítem barackkal, tuti isteni azzal is, és most van a szezonja. aki még nem főzött volna dzsmet, hajrá, itt az alkalom. Nekem ez a recept vált be amit itt találtam http://glurl.co/barackos , küldöm Nektek is, hajrá, szorgoskodjunk

    VálaszTörlés