2013. január 3., csütörtök

Francia céklaleves, kecskesajttal

 
Az Ízakadémia egyik francias főzőestjén mutatta ezt a levest Pillók Attila. Nagyon megtetszett a különleges ízharmóniája, azóta már többször készítettem.
Hozzávalók:
50 dkg cékla
10 dkg Rondin kecskesajt1 közepes salotta
2-3 gerezd fokhagyma
balzsamecet, citromlé ízlés szerint
1 evőkanál levendulavirág
0,5 liter zöldségalaplé
3 evőkanál créme fraiche
1 evőkanál por,- vagy barnacukor
só, bors
5 dkg vaj
 
 A céklákat megpucoljuk, megmossuk, felszeleteljük. Lábasban vajat olvasztunk, amin megpirítjuk a hagymát, fokhagymát és a céklát. Felöntjük alaplével, addig főzzük,míg a cékla meg nem puhul. Ekkor botmixerrel pürésítjük, drótszűrőn átszűrjük. a levendulát kevés alaplében 10 percig főzzük, és a leszűrt lével, sóval, borssal, balzsamecettel ízesítjük a levest.
 A kecskesajtot kockákra vágjuk, meghintjük porcukorral, amit karamellizáló pisztollyal pirítunk a tetejére. A sajtot a levesbe tálaljuk, kevés créme fraiche-sel díszítjük.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése