2019. augusztus 22., csütörtök

Grissini kovásszal

Könnyed, beszélgetős borozás mellé kiváló ropogtatnivaló, különféle kencékkel kitűnő party kaja. A kovászetetésből "feleslegessé" vált darabból kisebb részletekben is elkészíthető.
Hozzávalók:
200 g pizza finomliszt
50 g fehér kenyérliszt
130 g madrekovász
130 ml langyos víz
1 tk só
3 ek olívaolaj



A kovászt felhabosítottam a langyos vízben, majd hozzáadtam lisztet és félórát autolizáltam. Öt perc dagasztás után adtam hozzám a sót és egy evőkanál olívát, tovább dagasztottam még öt percet. A maradék 2 ek olajjal kikentem egy kelesztő tálat és szirom-hajtogattam. Ezt még 2-szer 30-45 percet követően elvégeztem. Az utolsó hajtogatás után letakarva 45 percig hagytam kelni a tésztát. Lisztezett deszkán téglalap alakúra lapogatva „nyújtottam” kb. fél centi vastagra. Folpakkal letakarva 15 percet pihentettem. 1 cm széles csíkokat vágtam, megsodortam, majd sütőpapíros lemezre fektettem a grissiniket. Nagy nejlont húztam a lemezre és még 1 óra kelesztés következett. Közben előmelegítettem a sütőt 250 fokon úgy, hogy az aljába betoltam egy üres zománcos tepsit. Amikor elkezdtem a sütést egy pohárka vizet öntöttem a forró tepsire így gőzben tudtak pirulni a rudacskák. 10 perc után kivettem a tepsit, és a hőmérsékletet is 200 fokra mérsékeltem. Kb. még 10-15 perc kellett hogy a grissinik aranybarnára süljenek. Amint kivettem, vízpermetet kaptak, majd sütőrácson hagytam kihűlni. (Ha szeretnénk a sütőbe kerülés előtt a vízzel megkent rudakra szezámmagot, köményt is szórhatunk, vagy a sütés közepén a sósperec mintájára 1:4 só-liszt, víz keverékkel meglocsolhatjuk.)


2019. április 19., péntek

Torta Caprese

A provence-i konyha mellett az olasz az egyik kedvenc. Már több éve tervezgetek egy Apugliai felfedezőtúrát gasztro-élményekkel. Eközben bukkantam erre az egyszerű (az olaszok általában egyszerűek) receptre.
Az első ilyen tortát az 1920-as évek valamelyikében Capri szigetén készítették, a legenda szerint a szerelmes szakács kifelejtette a süteményből a lisztet. Mivel anélkül is jól kinéző sütinek bizonyult, így kínálták a vendégeknek. Rendkívüli sikere lett, ezután csak így készítették, és hamarosan elterjedt az egész Nápolyban környéki régióban. (Láttam „fehér” limonchellós változatát, de azt majd legközelebb. Egyébként ez is olyan mint egy brownie, liszt helyett őrölt mandulával.)
A lényeg, hogy ebben a krémesen puha, illatos, csokis süteményben nincs liszt, így a gluténérzékenyek, amennyiben eritrittel készítjük a szénhidrát diétát követők is megkóstolhatják.
Hozzávalók:
30 dkg darált mandula
25 dkg lágy vaj
20 dkg cukor (csökkentett CH módban csak 10 dkg muscovado és 2,5 dkg diawellness 1:4 cukorpótlóval készítettem)
25 dkg étcsokoládé
5 tojás
1 teáskanál vanília por vagy aroma
2 evőkanál amaretto likőr
1 teáskanál sütőpor
csipet só
A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, majd félretesszük hűlni. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgákat robotgéppel habosra keverjük a cukorral, vaníliával, majd apránként hozzáadagoljuk a puha vajat, aztán az olvasztott csokit, fakanálra váltunk és a sütőporos őrölt mandulát is hozzákeverjük. Végül a fehérjehabbal apránként lazítjuk a csokis-mandulás masszát.
Sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a tésztát, és 180 fokos sütőben 45-50 perc alatt készre sütjük. Porcukorral megszórva kínáljuk. Olvasztott csokival, friss eperrel is díszíthetjük, vagy mascarponéval is megbolondíthatjuk a szeleteket.