2014. június 3., kedd

Szedres-bodzás limonádé

A kánikulai melegben mindig jól esik egy-egy pohár hűsítő. Két kedvencemet adtam hozzá a limonádé alaphoz, az eredmény: isteni!!

A kétliteres üvegkancsóba belecsavartam 2 citrom levét, 2 evőkanál nádcukrot oldottam fel benne, majd 10-15 szem szedret pürésítettem villával, amihez 1 dl házi bodzaszörpöt kevertem. Hozzáadtam még egy felkockázott citromot, (ha van egy kis menta vagy bazsalikom levelet is tépdeshetünk hozzá), feltöltöttem vízzel és "érni" hagytam a hűtőben.

2014. május 29., csütörtök

Positanói csirke

Az egyszerű, saját fejlesztésű receptnek, a névadója is én lettem. Miért épp Positano?  Olaszországi túráim egyikén jártam a Nápolyi öböltől délre, Amalfi térségében, s nagyon megtetszett ez a városka. A hozzávalók ugyan bárhol megtalálhatók, és jellemzőek az olasz konyhára, de mégis így szerettem volna megemlékezni e hangulatos városkáról.
Hozzávalók 4 főre:
50 dkg csirkemell
20 dkg paradicsomos fusilli tészta
20 dkg cukkini
2 szál újhagyma
5 dkg fenyőmag
10 dkg mozzarella sajt
olívaolaj

Elsőként a csirkemellet csíkokra vágom, olívaolajas-fűszersó keverékével bedörzsölöm és állni hagyom.
A fenyőmagot megpirítom, félreteszem hűlni. Az újhagymát és a cukkinit apró kockára vágom,  olíván üvegesre párolom. Felteszem a sós vizet forrni a tésztának, s el kezdem sütni a húst.  Mielőtt teljesen kész lenne durvára reszelt mozzarella sajtot olvasztok a tetejére. A cukkinit melegíteni kezdem, majd az ízlés szerinti keménységűre főzött, leszűrt tésztával is egybeforgatom. A tányérra kiporciózott fogást megszórtam a pirított fenyőmaggal, bazsalikom levéllel is díszíthetjük.